Harcosok klubja

Miért születtünk erre a földre? Gondolkodtál ezen a kérdésen valaha is, hogy mit keresel itt, miért ebben a testben élsz, ebben a családban, ebben az országban, vagy hogy miért éppen női, vagy férfi testet választottál? Akik most néznek értetlenül a "választottam" szó miatt, akkor valószínűleg még nem tapasztalták meg a spiritualitást. Akik már igen, nyilván tisztában vannak vele, hogy azt a testet, amiben élünk, azt a nemet és családot, a problémáinkat, nehézségeinket, megoldandó feladatainkat is mi magunk választottuk, mielőtt megszülettünk. Az egész élet egy hatalmas terv része, melyet döntéseinkkel, cselekedeteinkkel befolyásolni tudunk. De az eredmény mindig ugyan az. Hiszen amit meg kell tapasztalnunk, az úgy is lesz! Ez alól nincs kivétel.

Nagyon sok boldogtalan emberrel találkozom és nem titok, nem is szégyen az, hogy 27 évet én is úgy életem le, hogy sosem voltam igazán boldog. Voltak boldog időszakaim, pillanataim, de teljes egészében szinte minden reggel belső feszültséggel keltem, emellett utáltam a reggeleket. És a rossz érzések az egész napomat végig kísérték, melyek jelentősebb mértékben voltak jelen a pozitív érzések mellett. Nagyon nem voltam harmóniában, és sokszor úgy éreztem, hogy soha nem találom meg az igazi lelki békémet... Mikor elégedett vagyok önmagammal, elfogadom magam úgy, ahogy vagyok, nem hibáztatom magam mindenért és nincs önmarcangolás. Csak úgy szeretem és elfogadom azt, aki vagyok minden hibámmal együtt. Hiszen én választottam ezt a testet, ezeket a külső és belső tulajdonságaimat. De hogy is várjuk el másoktól, hogy szeressenek, elfogadjanak minket, amikor én sem szeretem, és nem fogadom el azt, aki vagyok? Vajon számít -e, hogy hogyan gondolkodok, vélekedek önmagamról úgy a mindennapokban? Jobban, mint gondolnánk!

Mielőtt elkezdtem volna foglalkozni önmagammal komolyabb szinteken, addig sokszor megkérdeztem magamtól, hogy mi a fenét keresek én itt és most a Föld nevű bolygón?! Én nem erre a világra születtem és nem is találtam meg benne a helyem. Valaki most azonnal vigyen el innen, mert én nem tartozom ide! Utáltam, gyűlöltem. Volt olyan is, hogy véget is akartam vetni az egésznek. És most kérdezitek, hogy miért? Hát mert a pokol legmélyén éreztem magam lelkileg többször is, és akkor éppen úgy éreztem, hogy elfogyott az erőm, nem tudok tovább harcolni. Mert az egész életre egy háborúként tekintettem, egy harcos voltam, aki minden nap megküzd a túlélésért. Sok emberben ezt látom, hogy harcolnak a saját démonjaikkal. Én is sokszor megküzdöttem velük...és győztem!

Boldog leszel!-mondta az élet. De előbb erőssé teszlek!

Miért történnek velünk rossz dolgok? Mik azok, amik rossznak számítanak?

Számomra a negatív élmények azok. Mindig az adott pillanatban történt események, melyek teljesen padlóra küldenek, amiket nagyon nehezen dolgozunk fel, fogadunk el. Lehet az egy nem sikerült vizsga, egy baráttól való eltávolodás, szakítás, közeli szerettünk halála stb. Minden ember másképp reagál, és dolgozza fel az adott problémákat, traumákat, sérelmeket. Nagyban befolyásolja a helyzet súlyosságát az, hogy mi hogyan vélekedünk a történt eseményekről, magunkról. Ezek a nehézségek rámutatnak azokra a tulajdonságokra, területekre, amiben kellene változtatnunk. Mondok egy példát. Egyik embernek az okoz hatalmas nehézséget, hogy elfogadja egy szeretett személy halálát. A másiknak ennél sokkal nehezebb feladat túllendülnie egy szakításon. A harmadik pedig annyira maximalista, hogy nem tudja feldolgozni, hogy egy vizsgája elsőre nem sikerült. Minden embernek megvan a saját keresztje, az egyéni megoldandó életfeladata.

Most ezzel mit akarok mondani?

Miért kell esetleg sorozatosan ugyan azokba a helyzetekbe kerülnünk?

Mert a nehézségek megoldásával tapasztalunk, fejlődünk. És amíg nem tanultuk meg, amit meg kell, addig ugyan azokba a gödrökbe találjuk magunkat, ahonnan újra és újra megpróbálunk kimászni, ami vagy sikerül, vagy újból visszazuhanunk oda. A mennyország a pokol kapujánál van. Hiszen amíg nem tapasztaltuk meg lelkileg a poklot, addig hogyan is érdemelnénk ki a mennyországot?

Kicsivel több lehettem, mint 20 éves, mikor elkezdett érdekelni a spiritualitás. Vajon mi készteti arra egy 21-22 éves lányt, hogy keresse a válaszokat a feltett kérdéseire lélek szinten? Azért kezdtem el foglalkozni vele, mert minden szuper volt, vagy éppen már nem langyos volt a trutyi, amiben ültem, hanem már égette a fenekem, és az már nem az elvagyok a langyos vízben kategória volt? Most mondhatnám, hogy sajnos az utóbbi, de nem bánom, hiszen fájdalom nélkül nincs fejlődés. Mindig az adott pillanatban a legnehezebb, de mikor már túl voltam azokon a nehézségeken, amelyekbe korábban volt, hogy bele akartam halni, akkor megrántottam a vállam és mosolyogtam magamon, hogy tényleg csak ez miatt volt a hatalmas szenvedés? Utólag én mindig sokkal kisebbnek látom a problémát, mikor már nem idéz elő bennem rossz érzéseket. És aki "okozta" a szenvedésem, akkor abban a pillanatban a világ legnagyobb ellensége volt, akire nagyon haragudtam, közben meg magamat marcangoltam... Nagyon rosszul tettem, hiszen a harag, bosszúvágy és hasonló "kellemes" érzések megbetegítik a lelket, a lélek meg a testet... Sokáig cipeltem ezeket az érzéseket magamban és sorban jöttek elő a különféle egészségügyi problémák. Bravó Nóri, ügyes voltál! (Nagy vállveregetés magamnak.) Kell ez nekem húszas éveim elején? Hát nagyon nem! Akkor mi a megoldás? A jövőben úgy csinálom, ahogy eddig még nem tettem, hiszen amilyen technikákat eddig bevetettem, azok csak rossz eredményre vezettek. Azoknak a személyeknek belül megbocsátottam, akikre nagyon haragudtam és úgy éreztem, hogy óriási bűnt követtek el ellenem, de első sorban magamnak kellett. Átgondoltam, hogy miért tették azt, amit tenniük kellett? Én miben járultam hozzá, és nekem ebből mi tanulni valóm van? Megkaptam és meg is értettem a válaszokat, megbocsátottam és megköszöntem nekik, hogy azt tették, amit éppen akkor tenniük kellett. Hiszen ha nem azt kapom tőlük, akkor ma nem ez az ember lennék. A legnagyobb traumák az életben azok, amik a legnagyobb mértékben járulnak hozzá lelki és a személyiségfejlődéshez. Hálás vagyok egytől-egyig azoknak a személyeknek, akikről úgy vélekedtem, hogy akkor éppen bántanak, hiszen akkor még (lelkileg) más szinteken voltam. Hála nekik, felemeltek. :) Már nem úgy tekintek egy kihívásra, problémára, mint egy mumusra, hanem várom, és tudom, hogy általa egy jobb ember lehetek.

Változtasd meg a gondolkodásod, majd megváltozik az életed!

Ha feszült, ideges vagyok, akkor a múltban élek. Ha félek, akkor a jövőben. De mikor vagyok nyugodt? Ha a jelenben élek, amikor nem idegesen tekintek a múltba, tele félelmekkel pedig a jövőbe. Hiszen a jelen pillanatát kell élveznünk minden egyes nap, a múlt már elmúlt, oda fölösleges visszatekinteni. A jövőt pedig jelen cselekedeteinkkel formáljuk. Sok-sok évig én is szinte csak a múltban és a jövőben életem. Rettegtem, hogy mi lesz a jövőben, és a rettegés a napom nagy részét elvette. Haszontalan időtöltés volt! ! ! Sok év belső munkája van ebben a pár sornyi gondolatban. Ha alapvetően pozitívan gondolkodunk, tekintünk a nehézségekre, akkor biztosan megérkeznek a csodák is az életünkbe. Ugyanis én tudom, hogy csodák márpedig léteznek! :)

Nováczki Nóra